"A tökéletesség aránytalansággal is járhat

párban, a szépség csak arányos lehet."
- Johann Wolfgang Goethe -

Color of the Year 2020

A lakberendezésben évek óta a halvány, pasztellszínek és a nagyon világos terek dominálnak. Az új évtized ezt a trendet törte meg. Ugyan már tavaly is megjelentek a trend palettán dominánsabb árnyalatok, de az idei évben nem csak, hogy divatos lett a mély olíva és a francia kék/klasszikus kék, de az év színének is ezt az árnyalatot választották.

A merészebb árnyalat nem csak kiegészítőkön, de bútorokon is megjelenik, sőt teljes falfelületet festhetünk, csempézhetünk be vele. Ha stílusosan szeretnénk ezt az árnyalatot alkalmazni, fontos egy két aranyszabályt szem előtt tartani.

A sötét színek szűkítik a teret Sajnos ez egy elkerülhetetlen velejárója egy sötét szín választásának, ezért csak nagyobb terekben érdemes alkalmazni, vagy olyan kisebb területen ahol nagyon kevés bútor helyezkedik el. Fontos, hogy a kék szín nem csak az oldalfalakon, de a plafonon is jelenjen meg, ezáltal a néző kicsit elveszti a tér érzékelését, illetve így a nem kívánt kontrasztosságot is elkerülhetjük.

Továbbá érdemes szem előtt tartani azt is, hogy ne törje meg a lakás hangulatát, csak akkor válasszunk kék falat, ha vagy az egész lakás kék, vagy minden helyiséget végig kísér ez a szín, ami a nappaliban, hálóban vagy fürdőben éri el csúcspontját. Törekedjünk az összhangra! Kisebb helyiségekbe érdemesebb tehát inkább világos falak mellé csak a bútorokban kiegészítőkben behívni a kék színt a lakásba. Figyeljünk oda azonban arra, hogy otthonunk ne legyen a színek csatatere. Az erőteljes kék mellé szürkét, feketét, fehéret válasszunk kísérő színnek, törekedjünk arra, hogy minden kék kiegészítőnk hasonló árnyalatú, színtartományú legyen. Ha tökéletes trendi 2020-as otthont szeretnénk teremteni a kék szín segítségével, gondoljunk rá műalkotásként és ennek szellemében alakítsuk ki a végső megjelenést.

- Bojtos Rebeka -


Color of the Year 2020

Color of the Year 2020

Color of the Year 2020

Color of the Year 2020

Color of the Year 2020

Color of the Year 2020

Color of the Year 2020

Color of the Year 2020

Color of the Year 2020

Color of the Year 2020

Color of the Year 2020

Color of the Year 2020

Color of the Year 2020

Color of the Year 2020

Ezt az oldalt ennyien látogatták meg :

Ezekre még szüksége lehet?!