Hogyan válasszuk ki otthonunk tervezőjét?

Nekem mindegy ki tervezi az otthonomat, csak az ár számít. Minél kedvezőbb annál jobb…

Valóban mindegy?

Mielőtt választ adna erre a kérdésre, elmesélek egy történetet.

Nemrég egy többgyerekes családapa keresett fel, hogy érdeklődjön lakberendezési szolgáltatásomról. Beszélgetésünk során kiderült, hogy nem én voltam az első, akit megkeresett. Korábban egy másik tervezővel már megállapodott, kedvező tervezési ára elnyerte ügyfelem tetszését. Ezen tervező egyedi, személyes otthont ígért, azonban az általa bemutatott tervek a legkisebb mértékben sem tükrözték a tulajdonosok ízlését.

Design szempontból ugyan mutatós volt a koncepció, de nem nekik készült. Inkább egy szingli, rendszerető ember otthona volt, nem pedig egy többgyerekes családé. A tulajdonos úgy érezte a tervező nem is figyelt rá. Hogy fordulhatott ez elő?

A tervező ízlése dominált, aki nem vette figyelembe a legfontosabbat, a tulajdonosok ízlését és életvitelét!

Ha nem szeretne így járni, válasszon körültekintően tervezőt! Hiszen az otthona a tét!

Egy autó vásárlásakor magától értetődő, hogy az áron kívül egyéb paramétereket is megvizsgálunk. Mennyit fogyaszt, milyen teljesítményű, mennyire biztonságos? De még egy viszonylag kisebb beruházás esetén is természetes, hogy nem csak a termék árát, hanem teljesítményét, tudását, energiafogyasztását, fenntartási költségeit, stb. is figyelembe veszünk. Összehasonlítjuk őket, mérlegeljük az előnyöket, a hátrányokat. Mindezeket figyelembe véve döntünk.

Otthonunk kialakításakor miért nem így teszünk?

Többéves tervezői tapasztalatom alapján fejlesztettem ki a „Személyes Otthon Módszer”-t, mellyel a tulajdonos - igényei szerint - többé, vagy kevésbé, de mindenképp részesévé válik a tervezési folyamatnak. Így nem fordulhat elő, hogy a végeredményként születő tervek ne tükrözzék ízlését, vagy ne passzoljanak életmódjához.

Ha rám bízza otthona megtervezését, számíthat rá, hogy semmit sem bízok a véletlenre. Az állólámpától a falon lévő kapcsolóig miden tökéletesen illeszkedik majd a vizuális összképbe. Az általam készített magas színvonalú tervekkel pedig rengeteg fejfájástól kímélheti meg magát. Nálam nincs felesleges bontás, nincs utólagos vésés vagy faragás a már bevakolt, vagy lefestett falakon. A tervezés során, otthonát az Ön igényeire és életére szabom.

Elengedhetetlen közöttünk a jó kapcsolat, a folyamatos együtt gondolkodás a tervezés összes szakaszában.

Ön része kell hogy legyen otthona átváltoztatásnak.

A „Személyes Otthon Módszer” lényege az alapos és körültekintő tervezés, a tulajdonos igényeinek széles körű ismerete.

Ezt a tervezési módszer nem titkos. Többen próbálták már lemásolni, de minthogy rengeteg munkával jár, megpróbálták leegyszerűsíteni. Ezen egyszerűsítések óhatatlanul a minőség romlásához vezettek…

Ha ezt szeretné elkerülni, válassza az eredetit!

Erdélyi Krisztina
építészmérnök - lakberendező, vezető tervező
www.erdelyikrisztina.hu
Belsőépítészeti és lakberendezési tervezés

Hogyan válasszuk ki otthonunk tervezőjét?
Nekem mindegy ki tervezi az otthonomat, csak az ár számít. Minél kedvezőbb annál jobb. Valóban mindegy?

Hogyan válasszuk ki otthonunk tervezőjét?
Nekem mindegy ki tervezi az otthonomat, csak az ár számít. Minél kedvezőbb annál jobb. Valóban mindegy?

Hogyan válasszuk ki otthonunk tervezőjét?
Nekem mindegy ki tervezi az otthonomat, csak az ár számít. Minél kedvezőbb annál jobb. Valóban mindegy?

Szólj hozzá:


KÖVESS MINKET A FACEBOOKON:

A NAP VICCE

NÉVNAP


NAPTÁR